Az Előretolt Helyőrség íróakadémiai táborában beszélgetünk: milyennek látja a pályakezdőket projektvezető oktatóként és mentorként?
Nagyon elégedett vagyok szinte az egész csapattal, de persze azt sem állíthatom, hogy teljesen ismerném őket, hiszen elég rövid idő telt el az akadémia indulása óta. Kicsit betett nekünk az, hogy a pályakezdők java része érettségizett, szakdolgozott vagy államvizsgázott, emiatt egy másfél hónapos csúszással tudtuk megkezdeni az oktatást. Az első pár hónap elsősorban inkább ismerkedés, összerázódás, hogy minél jobban személyre tudjuk szabni az oktatást. Nagyon jó és széles merítés jött össze a bojkott ellenére, nagyon lelkesek a jelentkezők. És ez már fél győzelem. Hiszen nyilván mindenki tehetséges – tehetségtelen embert nem is vettünk volna föl –, de nem elsősorban a tehetségen fog ez múlni, hanem azon, hogy ki tanul többet, ki szerez minél hamarabb minél nagyobb műveltséget.
Minden modern eszme ellenére én fenntartom azt, hogy aki nem hiperművelt, az nem fogja sokra vinni ebben a szakmában. Akárki akármit mond, nagyfokú műveltség szükséges ahhoz, hogy nagy író legyen belőled. Kiváló demonstráció volt ez a mai nap, amikor három nagy tudású, agyonművelt ember tartott előadást (Nényei Pál, Makkai Ádám, Zalán Tibor – a szerk.). Szerintem ez tanulságos volt és igazolta: ahhoz, hogy nagy legyél, elsősorban rengeteget kell olvasnod. És kell tudnod az olvasmányaidat szintetizálni is. Tehát nem elég az információ felhalmozása, hanem a szintetizálás is nagyon fontos.
Mennyi pályázat érkezett be?
Mentor kategóriában 19 pályamű érkezett be, pályakezdő kategóriában majdnem hetven. Tíz mentort terveztünk felvenni és tizennégyet vettünk fel. És nem húsz pályakezdőt, hanem huszonkettőt. És még így is kimaradtak olyanok, akikben jó potenciált láttunk. De tovább már nem tudtuk bővíteni a keretet. Be is hívták a pályázókat beszélgetésre. Először az írásbeli anyag alapján szelektáltuk a pályázókat, aminek szakmai önéletrajzot, szövegmutatványt és motivációs levelet kellett tartalmaznia. Majd kiválasztottuk a legjobb harmincötöt és behívtuk őket szóbeli beszélgetésre is. Voltak, akik javítottak, és voltak, akik lerontották az eredményüket. Ebben a szakmában azért fontos a kommunikációs képesség is. Jó, természetesen elsősorban az számít, hogy mit tudsz írni; de nagy lépéselőnyt jelent, ha jó előadó vagy, meg tudod szerettetni a személyiségedet is a közönséggel, tehát nem csak a művek vannak, hanem arc is társul hozzá, esetleg egy jó beszélőke is.